Kántor-Pálvölgyi Klára vagyok, Gyógytornász-fizioterapeuta, Személyi edző és nem utolsó sorban Édesanya. A mozgás mindig is szerves része volt az életemnek és elég korán, már kisiskolás koromban tudtam, hogy ha lehet később emberekkel szeretnék foglalkozni. A teljes kép egy komolyabb térdsérülés után rajzolódott ki bennem, ahol a rehabilitációnak köszönhettem, hogy újra tudtam járni. Hatalmas sikerként éltem meg, amikor a mozgásterápiának köszönhetően ismét fájdalom nélkül mozoghattam. Végül ez a kezdetben nehézségnek tűnő sérülés adta meg az irányt, amiért a mai napig hálás vagyok.
Kezeléseim két fő pillérét a lágyrész manuálterápia és a mozgásterápia alkotja. Az emberi testre mint egységes egészre tekintek, amely a megfelelő ingereket megkapva rendkívül jól tud regenerálódni. A jelenleg alkalmazott technikáim kialakulásához minden eddigi munkatapasztalatom, tanulmányom hozzájárult. Sőt még az anyaság és a sportban szerzett tapasztalataim is erőteljesen formálták az emberekhez és a testünk működéséhez való hozzáállásom.
Úgy gondolom hogy nincs olyan állapot, amelyen türelemmel, kitartással és a testünk iránti tisztelettel ne lehetne javítani.
Amit nyújtani tudok:
Fascial Manipulation (by Stecco) – Level1, Level2, Level3
Mulligan manuálterápia A+B kurzus – Viszen
McKenzie A+B kurzus – ágyéki, háti, nyaki gerinc mechanikai terápia – Magyarországi McKenzie Intézet
FDM I-II-III kurzus (Fascia Disztorziós Model) – Oriolus-Med
Sport FDM kurzus – Oriolus-Med
Fasciális érzékelés Kurzus (Dr. Robert Schleip) – Oriolus-Med
Hegkezelés tanfolyam – Oriolus-Med
Köpölyterápia tanfolyam – Oriolus-Med
Flossing tanfolyam – Oriolus- Med
Kinesio tape alap + haladó korrekciós technikák tanfolyama – Oriolus-Med
Vagus terápia – Oriolus-Med
Tumoros páciensek ellátása fasciaterápiákkal – Oriolus-Med
Core-stabilizáció tanfolyam – Almásy Mozgásakadémia
3D Yoga – Dinamikus jóga tanfolyam – Almásy Mozgásakadémia
Lymphoedema komplex kezelése tanfolyam – Daróczy Judit